KITESZÖRFÖS ÉLMÉNYEINK

A KitExpedition csapata már sok -sok kiteos élményt gyűjött a világ legszebb helyszínein. Kedvcsinálónak nézd meg alábbi képes és videó összefoglalóinkat korábbi túráinkról! Gyere velünk te is legközelebb!

Dakhla Kite Camp 2019

Dakhla Kite Camp 2019

    Rétóga a bakancslistánkon volt már a Marokkói Dakhla lagúna, nem véletlenül: számos kitesurf versenyt rendeztek már itt, illetve ide járnak tréningezni a világ leghíresebb versenyzői is.  A szállás, amit erre a hétre választottunk, két héttel korábban a...

Zanzibári kitesurf élményeink 2019

Zanzibári kitesurf élményeink 2019

Kiteszörf Zanzibár - csapatunk hagyományos útja Idén januárban rekord létszámú csapattal indultunk el a paradicsomi Zanzibár szigetére. A jó hangulat már a repülőn kezdetét vette, a csapat nagy része gyorsan összecsiszolódott. Hajnalban érkeztünk a zanzibári reptérre,...

Brazília, 2018 november 7-21

Brazília, 2018 november 7-21

A mindig szeles Brazília immár kiteos csapatunk állandó helyszíne lett – nem hiába!   A szél szezonban itt megbízhatóan mindig fúj és a klíma is hibátlan. Az idei novemberi túránk során a 12-es ernyők csak nagy ritkán kerültek elő, hiszen a szél elég erős volt és...

Kitesafari Egyiptom 2018

Kitesafari Egyiptom 2018

Kiteszörfös hajós túra Pünkösdkor   A KitExpedition idei pünkösdi hajós kitesurf túrája ismét nagyon jól sikerült. Kategóriát váltottunk: idén egy luxus hajóval szeltük át a Vörös-tengert. Nagyon jó időnk volt, egy nap volt amikor egyáltalán nem tudtunk kájtozni,...

2018. január, Zanzibár

2018. január, Zanzibár

A KitExpedition csapata ismét szerencsés volt a széllel az ötödik Zanzi kite camp alkalmával 2018. januárjában. Az első egy-két gyenge szeles nap után beindult a zanzi szélgép és kitartott egészen a túra végéig!  A szállásunk a már megszokott beach bungalow-ban volt...

Brazil kiteszörf túra 2017

Brazil kiteszörf túra 2017

Brazília, a kiteszörfösök mekkája Csapatunk 2017. évi brazil túrája igazán nemzetközire sikerült, több országból érkeztek a résztvevők. A találkozó Milánóban volt, ahonnan indult a gép tovább Fortalezába, Brazíliába. Az első állomás Cumbuco volt, ami egy kis...

Portugália, Esposende, 2017. augusztus

Portugália, Esposende, 2017. augusztus

Világjáró kájtos csapatunk 2017. nyarán a gyönyörű portugáliai Esposende kite beach-re látogatott, ahol a körülmények kezdők és haladó kájtosok számára is ideálisak. A part hosszan homokos, a víz nagyjából sík és a parthoz közel sekély. A spot-ról a kilátás a városra...

Egyiptomi hajós kitesafari 2017

Egyiptomi hajós kitesafari 2017

Hajós kitesurf túra a Vörös-tengen (2017.)   A túra Hurghadából indult, az első estét még a kikötőben töltöttük. Másnap reggel vágtunk neki a Vörös-tengert átszelő útnak és egy hétig ki sem kötöttünk szárazföldön. Lakatlan szigetek mentén kájtoztunk legtöbbször...

Zanzibári kiteszörf túra 2017

Zanzibári kiteszörf túra 2017

  Az év egyik leghidegebb hónapjában, 2017. februárban a KitExpedition csapata ismét az egzotikus Zanzibár szigetén töltött két emlékezetes szeles hetet.  Ez a túra nálunk immár hagyomány: idén negyedik alkalommal élveztük az egyenlítői meleget és kájtoztunk...

Mauritius kitesurf 2016.

Mauritius kitesurf 2016.

  Csapatunk 2016. októberében első ízben járt az elbűvölő Mauriciusz szigetén. A sziget szépsége mindenkit rabul ejtett: türkizkék lagúnák, buja növényzet, nagyon kedves, helyi emberek és kifújt szél. Közvetlenül a kite spot-on szálltunk meg egy 4*-os hotelben,...

Rodosz kite 2016.

Rodosz kite 2016.

A KitExpedition csapata 2016. augusztusában két hétre a híresen szélbiztos görög szigetre, Rodoszra tette át bázisát. A szállásunk a sziget szerintünk legideálisabb spot-ján Fanes-ben volt. Ez egy kis falu a reptértől kb. 10 km-re, ahol a part homokos és a vízben...

Sri Lanka progression kite camp

Sri Lanka progression kite camp

Egzotikus Sri Lanka - síkvizes kite spot-ok (2016.)   Idén tavasszal csapatunk egy távoli kite spot-ot vett célba: a mesés Sri Lanka szigetén lévő Kalpitiya lagúnát. A kite camp, ahol megszálltunk, egy mesés helyszínen található. A természet lágy ölén, Kalpitiya...

Snowkite Norvégia 2016. március

Snowkite Norvégia 2016. március

 Az eddigi legmerészebb kite expedíciónk 2016. márciusában a meseszép Norvégiába vezetett. Markonyi csapatunk több méteres hóban landolt az Oslói reptéren és vezettünk el a nemzeti parkokon keresztül végcélunkig, Haukeliseterbe. Itt mínusz 20 fokos hőmérséklet...

Zanzibári kiteszörf-ös élményeink 2016.

Zanzibári kiteszörf-ös élményeink 2016.

  Csapatunk 2016 januárban immár harmadik alkalommal látogatott el a mesés Zanzibár szigetére. Ismét egy remek csapat gyűlt össze, ahol mindenkinek lehetősége volta a North ernyőket tesztelni. Zanzibáron a hófehér homok és a türkizkék víz mindenkit elvarázsol, a...

Brazil kitesurf túra 2015.

Brazil kitesurf túra 2015.

Brazília, a kiteszörfösök mekkája Csapatunk 2015. év végén Brazíliába látogatott, ahol változatos körülmények között tesztelhettük az új North ernyőket. A kitesafari során több különböző helyszínen, változatos körülmények között kájtozhattunk. Az első helyszín Cumbuco...

Egyiptom hajós kitesafari 2015.

Egyiptom hajós kitesafari 2015.

Kitesafari kaland a Vörös-tengeren Az RYB csapata ismét a Vörös-tenger lakatlan szigetei között kalandozott egy hétig. Elképesztően gyönyörű, homokos, sekély vizes partok mentén kájtoztunk tükörsima vízben. A 15 fős hajó, amelyen egy hétig laktunk, közel a spot-ok...

Kos Kitesurf nyaralás 2015.

Kos Kitesurf nyaralás 2015.

Kos kitesurf camp 2015. Az RYB csapata idén júniusban Kos szigetére látogatott, a Surfpoint Greece bázisára, amely a sziget észak-keleti részén fekvő Psalidi kite beach-en található. Ez a hely a sziget legszélbiztosabb pontja, hiszen a közeli török partoknak...

Egyiptom hajós kitesurf túra 2015. április

Egyiptom hajós kitesurf túra 2015. április

Kitesurf kalandozás a Vörös-tengeren Az első hajós kitesafari túránk a Vörös-tengeren felpezsdítő élmény volt. Egy hétig egy hajón ringatózni jófej emberekkel, kájtozni napfelkeltében, este tábortűz egy lakatlan szigeten... ezek olyan új élményeket jelentettek...

Zanzibár kite camp 2015.

Zanzibár kite camp 2015.

  Csapatunk 2015 januárjában ismét ellátogatott Zanzibár szigetére, ezúttal két hét helyett három hétre hosszabbítottuk a túra időtartamát. Ezen a paradicsomi helyszínen bármennyi időt el lehet tölteni, hiszen az idő tökéletes, az év ezen szakaszában a szél 10...

Portugál kitesurf camp 2014.

Portugál kitesurf camp 2014.

Portugália: kájtozás egy lagúnában 2014. Portugáliába először látogattunk el 2014. nyarán egy szuper síkvizes kájtozásra. Egy Lagos-hoz közeli kis lagúnára esett a választásunk, ahol szuper síkvízben tudtunk kájtozni.  A szállásunk egy közeli hotelben volt, de a...

Egyiptom kitesurf utazás 2014.

Egyiptom kitesurf utazás 2014.

Egyiptomi kájtos túránk 2014. Egyiptom egy kedvelt uticél a magyar kájtosok számára, hiszen közel van, viszonylag olcsó és tavasszal - ősszel meleg vízben és hőmérsékletben lehet kájtozni sekély síkvízben. Csapatunk Sharm el Sheik-et választotta uticélul. A hotelünk...

Zanzibari első kitesurf túra 2014.

Zanzibari első kitesurf túra 2014.

Zanzibár mostantól a kedvenc kájtos helyünk Zanzibár igazi kiteszörf paradicsom: a víz sekély, meleg és eszméletlenül gyönyörű türkizkék színű. A környezet mesés: pálmafák, hófehér homok, színes virágok, édes gyümölcsök és vendégszerető helyi lakosok.  Az első...

Tetszett, amit olvastál?

Értékelj bennünket!

Értékelések átlaga 4.6 / 5. Ennyi szavazatból: 14

Eddig még senki sem értékelte. Legyél te az első!

Örülünk, hogy tetszett...

Kövess bennünket a Facebookon is!